musor-oazis OÁZIS
Magyar Televízió, 2000-2001
Európa Film produkció

A tízrészesre tervezett sorozat valójában kísérletnek indult: képes-e helytállni a Magyar Televízió a klasszikus műfajokkal, a kereskedelmi televíziókkal vívott versenyben.
A havi egyszer jelentkező, egész estés programban volt saját gyártású tv-film, dokumentumfilm, Desszert-típusú beszélgetés és nagyjátékfilm.
Az OÁZIS minden adása egy-egy téma köré szerveződött.
Már az első adások meghozták a várt eredményt. A műsor kétszer annyi nézőt és háromszor annyi bevételt hozott a közszolgálati televíziónak, mint amennyit akkoriban, ebben a műsorsávban az MTV el tudott érni.
Aztán működésbe lépett a Magyar Televízióban speciálisan érvényesülő Murphy-törvény. Először a nagyjátékfilmeket szüntették meg, hogy helyt adjanak az aktuális politikai műsoroknak, a következő áldozat a saját gyártású tv-film volt, ezt követte a műsoridők állandó változtatása és a kifizetések késleltetése...
Hét adás után, a Magyar Televízió sorozatos szerződésszegése miatt, a műsor készítői felbontották a megállapodást a köztelevízióval.